Beszámoló a 22. IMEK-ről

A 22. IMEK-et – a Nemzetközi Egészségügyi Eszperantó Kongresszust – immár ötödik alkalommal látta vendégül Magyarország, ezen belül Hódmezővásárhely és Szeged, Faragó Katalin fáradhatatlan szervezőmunkájának köszönhetően, 2022. július 13. és 17. között. Az első ilyen kongresszust Krakkóban rendezték 1977-ben, azóta minden második évben megtartják.

A jelenlegi kongresszus fő témái:
A civilizációs ártalmak okozta betegségek felismerésének és kezelésének új lehetőségei
Doktor Masayuki SAIONJI módszere – története, eredményei, jövőbeli kilátások

E témákról hallhattunk előadásokat, láthattunk bemutatókat négy nyelven: angolul, eszperantóul, lengyelül és magyarul.

Tiu ĉi raporto legeblas ankaŭ esperante >>

A hódmezővásárhelyi városházán július 14-én lezajlott ünnepélyes megnyitó előtt a helyi televízió többekkel is interjút készített az eseményről, így a Magyarországi Eszperantó Szövetség képviseletében Mézes Gyöngyivel – a Szövetség új elnökével – , aki a megnyitón két nyelven: eszperantóul és magyarul köszöntötte a jelenlevőket, és kifejezte azon reményét, hogy az eszperantót még nem beszélő előadók is meg fognak győződni arról, hogy ez a nyelv is alkalmas tudományos – jelen esetben az egészségüggyel, gyógyítással, kutatással kapcsolatos – előadások megtartására. Rövid beszédét követően Nagy Jánossal, a Szövetség alelnökével a MESZ nevében ajándékot nyújtott át Faragó Katalinnak, a Szervező Bizottság elnökének, valamint a lengyel dr. prof. Wlodzimierz Opokának, a Tudományos Bizottság elnökének.

További fotók >>

Az ünnepség után a MESZ vezetőit és az előadókat pár perces beszélgetésre dr. Márki-Zay Péter polgármester és egyik helyettese, dr. Berényi Károly gyermekorvos fogadta, aki előadóként az első kongresszusokon maga is részt vett.

Néhány előadás, majd az ebéd után a résztvevők egy speciális járművel: „villamos-vonattal” utaztak át Hódmezővásárhelyről Szegedre, hogy megünnepeljék: 60 éves a Somogyi Könyvtár eszperantó gyűjteménye – hivatalos nevén: a Magyarországi Eszperantó Múzeum és Könyvtár.

Itt nyílt meg a 22. IMEK kiállítása, egyidőben az „Eszperantó pillanatképek” című kiállítás ünnepélyes megnyitásával. Ezeken az eszperantó nyelv történetéből láthatunk érdekességeket a könyvtár dokumentum-gyűjteményéből. Mindkettő megtekinthető augusztus 15-ig. A megnyitó beszédet Nagy János, a MESZ alelnöke tartotta.

A kiállítás megnyitója után előadás keretében bemutatásra került a „Paŝo post paŝo en urbo Szeged” (Lépten-nyomon Szegeden) kulturális séta eszperantó nyelven. A virtuális városismereti séta során egy applikáció segítségével megismerhetjük Szeged nevezetes helyeit, emblematikus épületeit, a város lépten-nyomon megelevenedő történelmét. A valóság megfigyelése és a virtuálisan kapott információk begyűjtése által élményszerűen, interaktív módon válik a felhasználók számára ismerőssé “a napfény városa”.

Ugyancsak vetítés útján Eszes Mária „Tollal és Ecsettel” című kiállításából, valamint a komlói Főnix kórus egyik eszperantó nyelvű koncertjéből is kaptunk ízelítőt.

A Somogyi Könyvtár keretei közt működő, 60 éve alapított eszperantó gyűjtemény gondozója, Manqariousné Miskolczi Beatrix sok érdekességről mesélve bemutatta a könyvtárat, majd a saját maga által kiválogatott könyvritkaságokat.

Az 53 éve működő Budapesti Orvos-Egészségügyi Eszperantó Szakcsoport vezetői, dr. Farkas Julianna és dr. Molnár Lajos saját anyagukból összeállított fotósorozatát is láthattuk az elmúlt kongresszusokról.

Majd művészeti alkotásokat tekintettünk meg: Eszes Mária „Tollal és ecsettel” c. kiállítását; Ködmönné Janka Erzsébet festményeit; Molnár László 3D origami módszerrel, tea-tasakokból hajtogatott alkotásait; Lázár Nóra festett tojásait; Borbély Noémi díszüvegeit, aki egyben az IMEK-embléma és a Kongresszusi Könyv képeinek is készítője. Kenéz Sára pedig az emblémát magukon viselő díszpoharakkal örvendeztette meg az előadókat.

A következő napokban sok előadást hallhattunk. Sajnos, nem minden előadó tudott eljönni a kongresszusra. Többen – használva a modern technikát – online előadást tartottak. A krakkói Jagelló Egyetem fiataljai a szegedi tudományegyetem partnereként voltak jelen, Erasmus-program keretében.

Összefoglalva: nagyon változatos, érdekes előadásokat élvezhettünk; és a szervezők és segítők remek munkájának köszönhetően – e helyt is szívből gratulálunk nekik – a záróünnepség után mindenki elégedetten indult haza.


Mézes Gyöngyi
a MESZ elnöke

Korábban:

MEGHÍVÓ – INVITILO

Tisztelettel meghívjuk a Hódmezővásárhely és Szeged városokban megrendezésre kerülő

22-a IMEK – a 22. Nemzetközi Egészségügyi Eszperantó kongresszusra,

melynek időpontja 2022. július (13) 14-15-16 (17).

A kongresszus fő témakörei: „Civilizáció ártalmai, megelőzése, következményei, terápiája, valamint a dr. Saionji Masayuki életművének – a Yumeiho® – bemutatása emlékek alapján.”

A kongresszus „hibrid” formában (személyes előadás és on-line) kerül megrendezésre a rendkívüli külpolitikai problémák miatt.

Program:

2022. július 14-én, csütörtökön
• 9.00-től 12.00-ig Ünnepi megnyitó és előadások Hódmezővásárhelyen a Városháza Dísztermében (Kossuth tér 1.)
• 14.30-kor utazás Szegedre
• 16.00 órakor Szegeden a Somogyi Könyvtárban kiállítások ünnepi megnyitója, azt követően 2 előadás hangzik el.

2022. július 15-én, pénteken:
• 9.00-től 12.00-ig mindkét helyszínen lesznek az előadások: Szeged, SzTE Gyógyszerész karon, Hódmezővásárhely SzTE Agrár karon: és 14.00-től 17-ig on-line előadások

2022. július 16-án szombaton:
• 9.00-től 12.00-ig a Kongresszus záróülése, díjak átadása Hódmezővásárhelyen, a Városháza Dísztermében
• 15.30-kor utazás Szegedre, városnéző program.

Részvételi lehetőség

A tudományos programokon való előadásra jelentkezés legkésőbb 2022. június 30-ig 22a.imek@gmail.com címen. A kongresszusi részvételi díja 60 €, egyetemi hallgatóknak 30 €.

A programokon való részvételre – nem előadóként – minden helyen ingyenes belépést biztosítunk, jelentkezés
legkésőbb július 10-ig a 22a.imek@gmail.com címen

Szállást igénylők, étkezést igénylők jelentkezése legkésőbb június 30-ig a farago.kata@espmed.hu címen
vagy telefonon: +36 30 356 4202.

Minden jelentkezést visszaigazolunk a tennivalókkal.

Tisztelettel meghívjuk Önöket a 22a IMEK Tudományos Bizottsága és a Rendező csapat nevében is:

Faragó Katalin.