Kőrösi Csaba az ENSZ Közgyűlés 77. ülésszakának elnöke szólt az eszperantóról

Resumo sube en Esperanto

La 13-an de septembro 2022 komenciĝis la 77-a sesio de la Ĝenerala Asembleo de UN, kiun malfermis ĝia nova hungara prezidanto, Csaba Kőrösi. Li parolis ankau pri Esperanto. Resumo sube en Esperanto.

2022. szeptember 13-án megkezdődött az ENSZ Közgyűlés 77. ülésszaka, amit magyar elnöke, Kőrösi Csaba nyitott meg. A pozícióra ezúttal a világszervezet tagországainak kelet-európai földrajzi csoportja állíthatott jelöltet. A 23 tagállamból álló tömörülés már december elején hivatalosan bejelentette, hogy Kőrösi Csabát jelöli a tisztségre. Kőrösi Csaba 2010 és 2014 között nagyköveti rangban vezette Magyarország New York-i állandó ENSZ-képviseletét, utána pedig a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatósági Igazgatóságának élén állt.

Programját februárban írásban megküldte a tagállamoknak, meghallgatására pedig a 2022. május 5-én került sor az ENSZ-ben. Az ENSZ-tagállamok képviselői június 7-én közfelkiáltással választották meg. A kandidátusi meghallgatásán a nem-kormányzati szervezetek között lehetősége volt az Eszperantó Világszövetség képviselőjének, Francis Hult professzornak is feltenni a kérdését:

“Hat munkanyelvével a soknyelvűség központi helyet foglal el a Közgyűlés kooperatív problémamegoldó tevékenységében. Emellett, a COVID-19 utáni visszaépítés sürgető igénye és a Fenntartható Fejlődés Céljai elérésére irányuló létfontosságú munka fényében minden korábbinál fontosabb olyan nyelveken kommunikálni a civil társadalommal, amelyeket az emberek megértenek.

Az UEA (Eszperantó Világszövetség),  mint az ENSZ egyik konzultatív státusszal rendelkező nem-kormányzati szervezete (NGO), mely azon fáradozik, hogy a kultúrák közötti megértés és kommunikáció révén  előmozdítsa a békét, azt kérdezi, hogy a Jelölt miként kívánja előmozdítani a soknyelvűséget a Közgyűlés mindennapi munkájában, és támogatni a folyamatban lévő soknyelvűségi kapacitásépítést a tágabb ENSZ-közösségben.”

Kőrösi Csaba – akkor még – elnökjelölt ezt válaszolta:

“Hult úr,  az Eszperantó Szövetségtől! A szívemből beszél, jóllehet én nem beszélem az eszperantó nyelvet. Ugyanakkor úgy adódott, hogy barátja vagyok az Önök egyik vezetőjének, aki állandóan arról beszél nekem, hogy mennyire fontos az eszperantó a béketeremtés és egymás jobb megértése tekintetében.

Engedelmével arra kérném Önt és kollégáit, hogy keressenek fel konzultáció céljából. Szívesen megismerném az Önök elképzeléseit arról, hogy miként lehetne jobban beilleszteni az eszperantót nem csak mint nyelvet, hanem mint az emberek közötti érintkezés, a különféle közösségek, különböző ideák megközelítésének szellemiségét a Közgyűlés munkájába. Azt gondolom, hogy sokkal jobb, ha Ön, a szakember mondja el nekünk, hogyan hasznosíthatnánk az Önök ismereteit, mint ha én, aki nem beszélem a nyelvet, próbálnék előállni valamilyen ötlettel.

Köszönöm, hogy felvetette a kérdést, és számítok a támogatására és a tanácsára.”

Borítókép: MTI

La 13-an de septembro 2022 komenciĝis la 77-a sesio de la Ĝenerala Asembleo de UN, kiun malfermis ĝia nova hungara prezidanto, Csaba Kőrösi. Ĉi-foje la orienteŭropa geografia grupo de la membroŝtatoj de UN povus proponi kandidaton por la posteno. La grupiĝo de 23 membroŝtatoj oficiale anoncis jam komence de decembro, ke ĝi nomumas Csaba Kőrösi al la posteno. Inter 2010 kaj 2014 ambasadoro Csaba Kőrösi gvidis la Permanentan Mision de Hungario al la Organizo de Unuiĝintaj Nacioj en Novjorko. Poste li estis direktoro de la Oficejo de la Prezidento de la Respubliko, okupiĝanta pri ekologia daŭripoveca evoluo. Li sendis sian programon skribe al la membroŝtatoj en februaro, kaj lia programprezentado okazis la 5-an de majo 2022 ĉe UN. La 7-an de junio la reprezentantoj de la membroŝtatoj de UN per aklamo elektis lin prezidanto.

Sinjoro lia Moŝto Csaba Kőrösi  Prezidanto de la 77-a Ĝenerala Asembleo de la Unuiĝintaj Nacioj (UN) – ankoraŭ kiel kandidato por la posteno la 5-an de majo dum sia kandidata interparolo kun la ambasadoroj de la membroŝtatoj de UN kaj reprezentantoj  de neregistaraj organizoj (NRO) – respondis al Profesoro Francis Hult, kiu direktis la jenan demandon nome de UEA al la kandidato.

“Havante ses laborlingvojn, la Ĝenerala Asembleo donas centran lokon al multlingvismo en sia kunlabora problemosolva funkciado. Krome, pro la urĝa bezono de rekonstruo post KOVIM-19 kaj la esenca laboro por la Celoj por Daŭripova Evoluigo, komunikado kun la civila socio per lingvoj kiujn la homoj komprenas estas pli esenca ol iam ajn. Kiel neregistara organizo en konsulta statuso kun UN kiu antaŭenigas pacon per interkultura kompreniĝo, Universala Esperanto-Asocio (UEA) scivolas kiel la kandidato antaŭenigos multlingvismon en la ĉiutaga laboro de la Ĝenerala Asembleo kaj subtenos daŭran multlingvan kapablokonstruadon en la pli vasta UN-komunumo.”

S-ro lia Moŝto Csaba Körösi diris laŭvorte:

“Sinjoro Hult, el Esperanto-Asocio! Vi parolas el mia koro, kvankam mi ne parolas Esperante. sed hazarde mi estas amiko de unu el viaj gvidantoj , kiu konstante rakontas al mi pri la graveco de Esperanto rilate al pacokonstruado kaj al pli bona kompreno.

Kun via permeso mi ŝatus peti vin kaj viajn kolegojn veni por konsultiĝo. Mi ŝatus akcepti vian konsilon, kiel la Esperanto ne nur kiel lingvo sed kiel spirito de traktado kun homoj, traktado kun malsamaj komunumoj, malsamaj ideoj povas esti pli bone enigita en la laboron de la Ĝenerala Asembleo. Mi pensas, ke estas multe pli bone, se vi la fakulo povas diri al ni kiel uzi la scion ol provi elpensi ion, kion mi, kiu ne parolas Esperante, povus elpensi, sed mi ja dankas vin pro tio, ke vi starigis la demandon kaj mi “kalkulos” je via subteno je via konsilo.”

Kovrilbildo: MTI

Csaba Kőrösi