Publikálta 
Van-e eszperantó ország?
Mi az a Moresnet?
Hogyan nézhetne ki Moresnet eszperantó-városként?
Egy ma sem létező eszperantó országról nem sokkal a nyelv megszületését követő időszaktól kezdve számos terv, elképzelés és vélemény bolyong a köztudatban. Egyfajta eszperantó állam megvalósítására irányuló kezdeményezés volt 1908-ban Moresnet/Amikejo. Moresnet egy Belgium, Hollandia és Németország (Poroszország) határán, Kelmis településhez közeli, akkor semlegesnek nyilvánított területen található, azóta kimerült cinkbányájáról ismert község. Ennek mintegy 3,5 négyzetkilométernyi területére kiáltották ki 1908-ban Amikejo néven az úgynevezett eszperantó államot. Az eszperantó ország megvalósulása és fennmaradása nem magán az eszperantó nyelven múlott, hamarosan az első világháború kitörése szüntette meg. 1914-ben Németország bevonult a területre, majd 1915-ben annektálta azt. Manapság Moresnet Belgium része.
Kelmis/Altenburg-ban 1908-ban, Dr. Wilhelm Molly, a helyi körzeti orvos kezdeményezésére, mindenki a lövészegylet pavilonjába igyekezett. A helyi bányászzenekar az Amikejo-himnuszát játszotta, s közben kikiáltották az első eszperantó államot Amikejo néven. Az eseményről közel 150 nemzetközi újság tudósított.
Wikipédia – Semleges Moresnet
Amikejo/Moresnet történetéről már számos leírás és beszámoló született. Egy „eszperantó állam” mint fogalom pro és kontra érveket generál, itt most nem térek ki ezekre. Érdekes viszont szembesülni azzal, hogy a korabeli lelkesedés milyennek látta, láttatta a Moresnetben létrejött kezdeményezés sorsát. Íme két sajtócikk, amelyből filmszerűen tárulnak elénk a Moresnettel kapcsolatos tervek, valamint a község helyére vizionált eszperantó város élete.
Beszélgetés Gustave Roy francia egyetemi tanárral a Pesti Napló 1908. február 13-i számában
(Szöveghű idézet)
Augusztusban tehát, ha semmi akadály közbe nem jön, új országot fogunk beírni Európa földrajzába.
Gustave Roy
Eszperantó-ország. Egy francia egyetemi tanárnak, Roy Gusztávnak, az a merész terve támadt, hogy a belga-német határon levő, semlegesnek minősített Moresnet községben eszperantó országot alapít, amelynek hivatalos és érintkezési nyelve kizárólagosan az eszperantó. Moresnet a belga Liége tartomány és a porosz Akhen kerület között van, s a tizennyolcadik évszázad végéig Ausztriához és Franciaországhoz tartozott. 1816. június tizenhatodikán kelt szerződés erejével pedig belga és porosz főhatóság alá került, mint semleges terület. A vállalkozó professzort meglátogatta a minap a Petit Parisien egyik munkatársa és megkérdezte, mik a tervei.
— Ön tehát félesztendő alatt független eszperantó-államot akar alapítani Európában? — kérdezte az újságíró. Nem emlékszik már rá, menynyivel több idő kellett Lipót királynak ahoz, hogyAfrikában a független Kongó-államot megalapítsa?
— Az egészen más. Amit én akarok, azt félesztendő alatt meg lehet csinálni. Most februárvan, augusztusban már készen lehet az eszperantóország. Nézzen Csak erre a térképre. Európa két legnagyobb vasúti vonala: a lisszabon—madrid— páris—berlin—pétervári és konstantinápoly—bécs—brüsszel—londoni vonal Namournál szelik át egymást. Namourban tehát több idegen fordul meg, mint bármely más városban. Szükséges tehát, hogy megtaláljuk a sok idegen érintkezésének a módját. Ehez az eszperantónyelv a legalkalmasabb, amelyet harminc óra alatt akárki megtanulhat, de kell hozzá olyan világforgalmi középpont is, amely tűzhelye legyen az eszperantó törekvéseknek. Erre pedig Moresnet a legalkalmasabb, mert semleges terület. Nagyon csinos hely, most mindössze kétezerhétszáz lakója van.
— Ön tehát megvásárolja Moresnet városát?
— Eszembe se jut. De szükség sincsen rá. A várost eszperantóvá teszi az, hogy csupán eszperantó nyelven fognak benne beszélni. Augusztusban nemzetközi eszperantó-kongresszus lesz Drezdában, akkor idesereglenek a kongresszuson összegyűlt idegenek, akiknek érdeklődésére nagyon számítok. Tulajdonképpen a nemzetközi békekonferenciát is itt kellene tartani, mert az eszperantó is a világbéke megteremtésén fáradozik. Augusztusban tehát, ha semmi akadály közbe nem jön, új országot fogunk beírni Európa földrajzába.
Pesti Napló, 1908. február 13. (39. szám, 24. oldal)
A téma évtizedekkel később is foglalkoztatta a közvéleményt. Íme Zsoldos Benő írása a Magyarság című lap 1935. október 19-i számából (szöveghű változatban).
Eszperantó-város
…szabaduljunk ki mindaz alól, amit ránk raktak a tudatlan századok.
Dr. Carl Hoffender
Az a gondolat, hogy végre-valahára, a földkerekség valamelyik intim zugában létesüljön egy olyan ideális minta-város, melynek valamennyi lakosa, a suszterinastól fel a podesztáig* állandóan az eszperantó nevezetű világnyelven legyen köteles beszélni s ez legyen a „hivatalos“ nyelv a köz- és magánéletben egyaránt, — tulajdonképpen nem új. Ezt már harminc esztendővel ezelőtt erőteljesen hangoztatta ama derék Zamenhof dr. varsói professzornak egyik leglelkesebb híve, Roy Gustave tanár, az akkorában megtartott drezdai eszperantista-kongresszuson. Ő a Németország, Hollandia és Belgium közé ékelt Moresnet Neutrale elnevezésű kis területet pécézte ki az igazi eszperantó-város megalapításának helyéül. De ő csak magát az alapgondolatot adta be a lelkes kongresszusnak, míg a részletesebb megoldással adós maradt. Mígnem aztán, ugyancsak három évtizeddel ezelőtt, valószínűleg a Roy-féle indítvány hatása alatt — egy másik buzgó rajongó, Hoffender Carl dr. már képzeletben és rajzban is megalkotta a létesítendő eszperantóváros lehető hű képét a legapróbb részletekig.
Ez a mintaváros — a Hoffender akkori elgondolása szerint — külső és belső képében hűséges mása magának az életadó világnyelvnek, mely ugyebár, voltaképpen húsz nyelvből egybeszerkesztett — huszonegyedik. Szintúgy a város is építkezés, lakás, öltözködés, társadalmi érintkezések dolgában csaknem gyerekesen eklektikus. Minden számottevő művelt nemzet hasonnemű intézményeiből csen el valamicskét. Pokolba kívánja az eddigi „hagyományos ostoba architekturát“, s az eszperantó festészeti iskola valamelyes tisztultabb megnyilvánulását nyújtaná az emberi lélekben lakozó teremtőzseninek, valamiképpen az eszperantó-zene is, mely, habár sutba dobja is a vehemens Wagnert, nem esküszik örök hűséget a lágy Rossininak sem. A város színészeti iskolája pedig tele tüdővel szívja be mindazokat a reformokat, melyek e pillanatokban a színészet apostolainak annyi fejfájást okoznak. Jeleznünk sem muszáj külön, hogy a város színháza — hódolván a napjainkban annyira divatossá vált szabadtéri előadások követelményeinek —, open-air teátrum lesz, struktúrájára nézve hasonlatos a római Colosseumhoz, amely azonban a modern spanyol bikaviadalok arénáival ölelkezik. A megnyitóelőadásra jó eleve gondoskodott Hoffender uram megfelelő darabról is, ékes eszperanto rigmusokba szedvén Shakespeare „Hamlet“- jét.
Az eszperanto-város lakói, a boldogok — megírni csak a most nevezett úrnak harminc év előtti utópisztikus elgondolása szerint —, nem járnak gyalog. A város utcái kizárólag a kocsiközlekedésre vannak teremtve. Gyalogember arra nem teszi a lábát. Hanem minden egyes épület — melyekben szeretetreméltó összevisszaságban keveredik a görög és római stílus a góttal és a renaissanceszal, avagy a tisztán modern a bizáncival — ékes gyalogjárók révén lesz egymással kapcsolatos —, és pedig az utcák felett. Odalenn pedig őrülten száguldhatnak a motorok és egyéb ördöngős emberi járművek.
A lovak használata is teljességgel ki van küszöbölve az eszperantó-város belterületén. Éspedig úgy a személyforgalom, mint az áruszállítás tekintetében. De itt a Hoffender úr látnoki szelleme távolról sem a villamosokra vagy az autókra gondolt. Ezekkel ő még abban az időben nem is állhatott valami nagy barátságban. Az ő tervei szerint a városban utcák hosszat ügyes kis lagúnák vonulnak végig — nyilvánvalóan velencei hatások alapján —, melyeken szemrevaló teherszállító hajócskák közlekednek. Ezek közvetítik ugyanis a kereskedelmi forgalmat eszperantóéknál.
Hogy az eszperantó-hölgyek városbeli toalettjéről is essék valamelyes szó, az talán mindenekfelett — eszperantó. Ehhez kétségtelenül a mi békebeli, kedves, annektált bosnyák embereink nemzeti viselete adta meg a döntő elhatározást. A jó bosnyákok kevésbé testhezálló bugyogóit ugyanis a nagy tervező a legennivalóbb fitos menyecskék és lenge bakfisok termetén igyekszik festői hatásuakká varázsolni. Mert bizony az eszperantó-város életrekelésével elkövetkezik immáron a szoknyák alkonya.
Mert Hoffender immár háromévtizedes utópiája nem azt jelenti, hogy egy szépséges napon a hottentottáktól az abesszin dajkáig minden teremtett emberi lény egyetlen közös nyelv segítségével teremtettézi le egymást, hanem szerinte az eszperantó terjedése egy jelentőségű egy gyökeres világmegújhodással. Habozás nélküli elszakadást hirdet az eddigelé vakon követelt ósdi hagyományoktól az ipar és kereskedelem, tudomány, irodalom, művészet és társadalmi szokások terén egyaránt. Emancipáljuk magunkat — szónokol Hoffender dr. — mindattól, ami abszurd és hagyományos értéktelenség, szabaduljunk ki mindaz alól, amit ránk raktak a tudatlan századok.
Nem rajta múlik, hogy a szépen kitervezett eszperantó-város még mindezideig nem választhatta meg a legelső polgármesterét. Mert annak már minden bizonnyal — született eszperantónak kellene lennie.
Zsoldos Benő
*podeszta – polgármester
Az eltelt mintegy száz évben bizonyára mindenki számára kiderült, hogy az eszperantó országa nem a térképen, hanem a szívekben van.
Moresnet-linkek:
Eszperantó állam – Pangea blog (részletes Moresnet-történelem) >>
Lesz-e eszperantó állam? (Fejes László cikke – Nyelv és Tudomány) >>
Semleges Moresnet (Wikipédia) – magyarul – eszperantóul >>
Hol volt, hol nem volt egy állam, amelynek a maga Trianonja vetett véget (HVG) >>
Barta Zoltán
