Könyvajánló – Roman Dobrzynski: Zamenhof-utca, Eszperantó utca

Beszélgetések Zamenhof unokájával, Ludwik Krzysztof Zaleski-Zamenhoffal (1925-2019).

Kiadta a Magyarországi Eszperantó Szövetség 2005-ben.
ISBN 978-963-571-472-8, 269 oldal. A magyar nyelvű változat megvásárolható itt.

A könyv fülszövege:

Jól kitalálták a könyv címét. Mégis, mivel bolygónk számos országában sok száz Zamenhof utca található, vajon melyikről van szó a sok közül? Mindegy, melyik e néven, vagy csak egyetlen, kiválasztott utcát jelöltünk meg? Avagy egy virtuális útról szólunk, remélve, hogy az emberiség ezen halad majd a Zamenhof-féle ábránd felé?

Valójában létezik egy különleges Zamenhof-utca: a varsói. Ott állt valaha a 9-es számú ház, ebben sok éven állt lakott és dolgozott doktor Zamenhof. Ugyanott, az általa alapított orvosi rendelőben halála után sokáig a fia, Adam dolgozott. Őt követte azután a menye, Wanda. És a sors különös véletlene (vajon csak véletlen?) okozta aztán, hogy ugyanabban az utcában – amit háborús romjaiból építettek újjá – én, az unoka, ötven évvel később kaptam egy szolgálati lakást, igaz, nem a 9-es, hanem a 8-as számú házban. Sok évet éltem ott a feleségemmel és lányaimmal…

Részletek a könyvből:

Ez volt a kilencedik lengyel nyelvű könyvem. (…) A könyv lengyel nyelvű kiadásának nagyon kedvező fogadtatása felülmúlta reményeimet. Érdekes, hogy a legmélyebb összefoglalót egy Chicagóban megjelenő lengyel nyelvű napilap közölte – abban a városban egymillió lengyel él. Lengyelországban a könyv többször is ürügyként szolgált, hogy interjúkat készítsenek dr. Zaleski-Zamenfoffal és velem mint szerzővel. A könyv lengyel sikere felbátorított, hogy a “zöld irodalom” területére lépjek. Kiváló beszélgetőtársam nem osztotta lelkesedésemet. Szerényen úgy vélte, hogy az eszperantisták sok banális információt találnak a műben. Ám a lengyel változat olvasóival folytatott beszélgetések arról győztek meg, hogy gyakran a banális dolgokat kell ismételgetni, attól függően, ki mondja őket.

A könyv tartalmát adó anyagot (…) mindegyiket külön írtam a beszélgetések alapján, amelyek összesen tíz évig tartottak. Miért ilyen sokáig? Dr. Zaleski-Zamenhof Párizsban él, én meg Varsóban. Mint a Lengyel Televízió újságírója, sokat utazom a világban. Hát nem könnyű találkozni és csevegni. Végül kidolgoztuk a könyvírás saját “technológiáját”. Először abban egyeztünk meg, gyakran telefonon, hogy milyen konkrét téma, milyen tények és azok magyarázata következzen. Leírtam a beszélgetések tisztázatlan változatát és elküldtem Ludovic-Christophnak, hogy tetszése szerint változtasson a tartalmán és a formáján. (…) Ennek eredményeképpen a könyv – bár én vagyok a szerzője – nem tartalmaz egyetlen szót sem, amit dr. Zaleski-Zamenhof ne hagyott volna jóvá.

“Professzor út, mit tart a legnagyobb sikerének?

Valószínűleg azt, hogy egyszerre vagyok nagypapa és unoka. Nagyapa a saját családomban, – unoka az eszperantisták nagy családjában és olykor azon kívül is. Nemrégen levelet kaptam egy tízéves francia kisfiútól: “Tudom, hogy a bácsi az Eszperantó nyelv megalkotójának unokája. Én is szeretnék kitalálni egy nemzetközi nyelvet. Legyen szíves megírni nekem, hogyan kell azt csinálni.”