Elhunyt dr. Lengyel Márton professzor

Súlyos betegségben, 74 éves korában elhunyt dr. Lengyel Márton közgazdász, tanár, a hazai turisztikai szakma nemzetközi hírű egyénisége és az eszperantó élet ismert személye. 

Lengyel Márton 1954-1958 között a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium diákja volt. 1959-1963 között végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem külkereskedelmi szakán. 1963-1968 között a Hungarocoop Szövetkezeti Külkereskedelmi Vállalat üzletkötőjeként dolgozott. 1968-tól haláláig a turizmusban tevékenykedett.

A sokoldalú szakemberről kevesen tudják, hogy két színművet is írt, az „Ön látta már a próféta lábnyomát?” című darab 1981-ben, a „Betonterápia” 1985-ben jelent meg eszperantóul (Elem János álnéven).

Számtalan szakkönyv fűződik a nevéhez, így:

A turizmus információrendszere (1970)

A turizmus hosszútávú fejlesztési koncepciója (társszerző, 1978)

Tourism Master Plans (1985)

The State’s role in protecting and promoting culture as a factor of tourism development (1985)

A turizmus állandó és új tényezői, valamint motivációi (1986)

Megatrends in International Tourism (1987)

WTO Strategy for Tourism Education and Training (1988)

East-West Tourism (1989)

A kultúra és a turizmus együttműködési lehetőségei (1989)

Dimensiones del Tourismo (1990)

A turizmus és a gazdasági fellendülés (1991)

A turizmus általános elmélete (1992, 1994, 2004)

Budapest turizmusának fejlesztési koncepciója (1992)

A balatoni turizmus fejlesztési koncepciója (1993)

Tourism in Central and Eastern Europe (1993)

Turizmuspolitika (1994)

A sopron-kőszeghegyaljai üdülőkörzet turizmusának fejlesztési koncepciója (1994)

Szállodai marketing és privatizáció (1995)

EU integrációs stratégia – turizmus (1996)

A Tisza-tó turizmusfejlesztési koncepciója (1997) Ökoturizmus és marketing (1998)

Magyarország csatlakozása az Európai Unióhoz – Turizmusstratégia (1999)

Turizmus Magyarországon (2000)

Az Észak-Alföld turisztikai koncepciója és fejlesztési programja (2000)

A turizmus fejlesztésének stratégiája és programja (2000)

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye turisztikai koncepciója és stratégiai programja (2002)

Fejér megye turisztikai koncepciója és stratégiai programja (2002)

Lengyel Márton a közgazdaságtudományok kandidátusa volt, aki 1998-ban megkapta a Pro Turismo-díjat, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét (2005) és A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét (2006).

Fejlesztési koncepció politikai korlátok nélkül

Hazatérése után megbízták az OIT nemzetközi osztályának vezetésével, de néhány év múlva, egy szakmai vita után, 1978-ban felmondott, és elvállalta az akkor éppen nemzetközi terjeszkedésben lévő IBUSZ felkérését, hogy készítse elő az utazási iroda madridi képviseletét.

Egy hónap után dr. Sághy Vilmos belkereskedelmi miniszter és a Magyar Eszperantó Szövetség elnöke hazahívta, mert közben az ő felügyelete alá került a turizmus, és megbízta, hogy dr. Tamás Györggyel közösen dolgozzák ki a turizmus távlati fejlesztési koncepcióját. „Ma már hihetetlennek tűnik, de igaz: semmilyen politikai korlátot nem állítottak elénk, szigorúan szakmai alapon dolgozhattunk” – állítja Lengyel Márton.

Nevükhöz kapcsolódik a „Manilai nyilatkozat” aminek egyik célja volt, hogy az idegenforgalomban az eszperantó, mint univerzális nyelv legyen a turizmus kommunikációja.