Elhunyt Rab-Nádai Klára

Elhunyt RAB-NÁDAI KLÁRA –
1934. november 30-2010. június 3.

Emlékezik Rab Tibor, az elhunyt fia

„Az eszperantóval édesanyja által ismerkedett meg, aki 1966-ban érdeklődőként vett részt a budapesti Eszperantó Világkongresszuson. Édesanyját az élmény egész életére meggyőződéses eszperantistává tette.
Édesanyám gyermekkorát Gyulán töltötte, 1945-ben került vissza 3 testvérével együtt Budapestre. 1956-ban ment hozzá első férjéhez, 1968-ban súlyos agyműtéten esett át. A műtét utáni felépülést gyorsította a szellemi elfoglaltság. Ekkor javasolta neki édesanyja, hogy tanuljon meg eszperantóul. Ez megtörtént, és mert töretlen kedve és kitartása mellett rokkantnyugdíjasként ideje is volt az élő, mesterséges nyelv elsajátítására, a 70-es, 80-as években valószínűleg a magyarországi mozgalom egyik legnagyobb szókinccsel rendelkező aktivistájává vált. Valóban aktivistává, mert a 80-as évek elején tagja volt a Budapeŝta Informilo szerkesztő bizottságának, a Kooperativa Stelo eszperantó csoportnak és a KELI-nek. Amennyire egészsége engedte, lelkesen segített az eszperantó nyelvű turizmus magyarországi megteremtésében.

Magánéletét is döntően meghatározta a mozgalom: 1982-ben a Gyulán megrendezésre került nemzetközi szövetkezeti eszperantó kongresszusra érkezett John R. Harrison a brit eszperantó szövetkezeti mozgalom képviseletében.

Édesanyám feladata volt gondoskodni az angol samideanóról, teljes magyarországi tartózkodása alatt. A rendezvény után az angol úr hazament, de vitte magával nemcsak a kongresszus, hanem édesanyám emlékét is. Élményei arra késztették, hogy rövidesen visszatérjen a számára korábban teljesen ismeretlen kelet-európai országba. Ezután egyre szorosabb kapcsolat alakult ki a két magányos, már nem fiatal ember között és ez oda vezetett, hogy angol és magyar eszperantisták ünnepelhették az új eszperantista házaspár 1983. december 23-án tartott esküvőjét. (Az esküvői szertartáson magam is ott voltam mint eszperantó tolmács, hiszen a boldogító igent és az eskü szövegét az angol Johny eszperantóul kívánta elmondani az akkor még létező Münnich Ferenc utcai – a Kossuth térhez közel eső – házasságkötő teremben – Szabó Imre megjegyzése.) A családi hagyomány tovább folytatódott, amikor fia egy visegrádi eszperantó rendezvényen ismerte meg jelenlegi feleségét.

Édesanyám 1984-ben költözött végleg Angliába. Ezután, rendszeres magyarországi hazalátogatásai ellenére fokozatosan lazult kapcsolata a magyar eszperantó mozgalommal. Ugyanakkor figyelemre és szeretetre méltó jelenségévé vált az angliai mozgalomnak. Férjével együtt törzsvendégként vettek részt a brit és külföldi eszperantó kongresszusokon, Bulgária, Norvégia és Kuba között.

Sajnos, az évek múlásával mindkettőjük egészségi állapota fokozatosan hanyatlott, és amikor 2000 tavaszán hazautaztak Magyarországról, biztosan nem gondolták, hogy többé nem térnek vissza. Férje, a brit szövetkezeti eszperantó mozgalom pénzügyi vezetője hosszú szenvedés után 2004. júniusában elhunyt. Azóta édesanyámon is egyre jobban elhatalmasodott a betegség, pedig hihetetlen akaraterővel és optimizmussal harcolt ellene. Ez a hősies küzdelem nemegyszer orvosait is meglepte, többször tért vissza onnan, ahonnan nem szokás visszatérni. Most, június 3-án este, angliai idő szerint 3/4 6-kor elmaradt a csoda. E nagyon egy sok szeretettel, élménnyel, örömmel, harccal, fájdalommal, veszteséggel és boldogsággal teli élet véget ért.

Hamvait férjének, John R. Harrisonnak a hamvaival együtt a Farkasréti Temetőben helyezzük örök nyugalomra, református szertartással, várhatóan július elején. A pontos időpontról tájékoztatással élünk.

Mellékelek egy képet édesanyámról.

Baráti üdvözlettel:
Tibor