Beszámoló az Eszperantó Mikulás Emléktúráról

Ezúton tájékoztatom a tagságot, hogy december 3-án a Magyarországi Eszperantó Szövetség hatodik alkalommal sikeresen megrendezte a hatóságok által engedélyezett Eszperantó Mikulás emléktúrát Budapesten, a Tabánban. A rendezvény napján hajnalban a Mikulással megjelöltük az útvonalat szalagokkal és krétával, valamint kiraktunk négy eszperantó kódot. Majd a rendezőség korán érkezett és előkészítettük a klubhelyiséget több mint 50 ember fogadására  (nevezők, segítők, támogatók), akik megkapták az itinert (teljes útvonal leírást térképpel kiegészítve) és az eszperantóról szóló tájékoztatót. A Zamenhof szobornál koszorút  helyeztünk el és a rajtban tájékoztatókat raktunk ki Zamenhof munkásságáról és az eszperantóról.

Köszönöm a szponzoroknak, hogy a támogatásuk révén minden résztvevőnek tudtuk adni Milka Mikulás-csokit, valamint a gyerekeknek még további plüss játékokat, mesekönyveket, eszperantó társasjátékokat. A gyerekek a túra után a klubhelyiségben csocsó bajnokságot rendeztek, ami nagyon vidáman telt. A mellékelt fotók önmagukért beszélnek (lásd fotógaléria). 

Nagyon sok emberrel sikerült beszélni az eszperantóról és a nyelv megalkotójáról. Köszönöm a dr. Molnár-házaspárnak a dobbantó nyelvről szóló prospektusát, ami nagy érdeklődést váltott ki.

Külön köszönöm az eszperantisták és túratársak önzetlen segítségét! 

Köszönöm a házigazdának, hogy lehetőséget biztosított a rendezvény megtartására. 

A legtávolabbi gyerek Venezuelából érkezett barátaival és magyar gyámjával. A túrán Juhász Évának köszönhetően egy francia eszperantista vendégünk is megtisztelt bennünket, aki sikeresen teljesítette a Mikulás emléktúrát.

A célban minden teljesítőnek magyar-eszperantó nyelvű emléklapot tudtunk adni és frissítővel szolgáltunk.
Szerencsére az idő is nekünk kedvezett mert nem esett az eső és időnként kisütött a napocska. 

Remélem jövőre megint megendezhetjük, mert a járvány előtt többen jöttek és most kezdenek megint érdeklődni.

Köszönöm, hogy megoszthattam örömömet!

Tisztelettel:

Nagy János
alelnök
szervező