Beszámoló a Zamenhof-ünnepségről

2014. dec. 14-én 10 órai kezdettel Budapesten a Thököly u. 58-60. szám alatti OKISZ Irodaház Károlyi teremben a Magyarországi Eszperantó Szövetség megtartotta hagyomány szerint a Zamenhof ünnepséget.

Nagy János a Szövetség alelnöke, mint szervező a MESZ elnöksége nevében köszöntötte a vendégeket és előadókat.

Külön tisztelettel köszöntötte az UEA alelnökét Stefan MacGill urat, a MESZ tiszteletbeli elnökét dr. Dudich Endre professzor urat, Szabó Imrét a MESZ elnökét, Lindwurm Editet a MESZ általános alelnökét és Dr. Márkus Gábor közgazdász urat.

Az ünnep az eszperantó himnusz meghallgatásával és éneklésével kezdődött. 

Majd Nagy János felkérte az UEA alelnökét az ünnepi beszédének megtartására.

Ezután Márkus Gábor  „Új egyetem születése a Dzsiri hegyekben c. színes, értékes előadása következett.

Az előadást követően az UEA alelnöke tájékoztatója hangzott el vetítéssel egybekötve „Zamenhof öröksége”címmel.

A moderátor megköszönte a színvonalas előadásokat és köszöntötte Mézes Gyöngyit és Garamvölgyi Lászlót, akik Zamenhofról és karácsonyi dalokkal énekeltették meg a közönséget.

A műsort Eszes Mária, a pécsi Művészkör elnöke zárta  karácsonyi hangulatban  József Attila: Betlehemi királyok c. verssel eszperantó nyelven, melyet a Csendes éj zenéjével színes képvetítés kísért és a szeretet ünnepe alkalmából „ A szeretet lángja” c. saját versidézetével köszöntötte az eszperantistákat.

Befejezésül Nagy Kornélia a MESZ tagja is szép gondolatokat osztott meg a közönséggel.

Nagy János egy idézettel köszönte meg a részvételt, Juhász Gyula idézetével ”Szép tündérország támad fel szívemben ilyenkor decemberben”. A szeretet csillagára  nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, ilyenkor decemberben”-

Mindenkinek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és sikerekben gazdag Boldog Új Évet kívánt és bejelentette, hogy a program a Tabán-ban folytatódik a Zamenhof emlékműnél koszorúzással.

A koszorúzásnál Dr. Farkas Julianna és Dr. Denke Péter párbeszéd formájában az ünnepelőknek figyelemfelkeltő érdekes és igen értékes előadást tartott, majd Budapest látványosságait mutatták be eszperantó nyelven az érdeklődőknek.

Igen szép és tartalmas napja volt az eszperantistáknak és örülünk, hogy nagy létszámú közönséggel sikerült megünnepelni Zamenhof születésnapját, melyet az egész világon ugyanazzal az érzéssel, tisztelettel és szeretettel ünnepelnek.

Reméljük, hogy a civil nem eszperantista résztvevők is jól érzeték magukat körünkben és a jövő évben ellátogatnak hozzánk az eszperantó nyelv pártolójaként.

Köszönöm a segítők munkáját, valamint külön köszönet azoknak, akik megörökítették a színes ünnepséget.

Tisztelettel:

Nagy János
A Magyarországi Eszperantó Szövetség
gazdasági alelnök
és szervező

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük