5. IJL – Nemzetközi Ifjúsági Nyelvi Tábor – Beszámoló

Hagyományszerűen az idén is megrendezésre került 2015.07.13-19. között immár 5. alkalommal az IJL – Nemzetközi Ifjúsági Nyelvi Tábor (Internacia Junulara Lingvotendaro) melynek a jászberényi „Öregerdő nyári tábor” adott otthont.

A résztvevők létszáma az előző évhez képest kevesebb volt, de családias légkörben és jó kedvűen, baráti hangulatban történt az együttlét.

A Gumi Maci reggeli tornája jogával és masszírozással kiegészítve indította el a napokat.

Minden délelőtt kezdő és haladó tanfolyamon mérhették fel tudásukat a jelenlévők, akik a végén próba nyelvvizsgát tehettek, melyet a záróünnepségen emléklappal jutalmaztunk.

A táboron belül és kívül nagyon gazdag és színes eszperantó nyelvű programokat biztosítottunk. Többek között a már jól ismert „hétpróbás” vetélkedőnek is nagy sikere volt, melyben az állatfarm megismerése is szerepelt és a végén a feladatmegoldókat emléklapban részesítettük. A múzeumi látogatások, a méhészet megismerése, a csillagászati előadás csillagvizsgálattal, a kóruskoncert, a strandolás, az állatkert látogatása, valamint a táncbemutató és tánctanulás, a szalonnasütés, a közös éneklések mind-mind nagy érdeklődést váltottak ki. Bemutatásra került az alkotói műhelymunka keretében a hímes tojásfestés népi módszerrel és a programunkban először szerepelt a Jász Világtalálkozó látogatása.

A tábor vezetősége előtérbe helyezte, hogy a fordítói és előadói munkák többségét Venislovas Veronika személye lássa el, melyet köszönettel vettünk. Köszönetet mondok a nyelvoktatásban résztvevő francia és magyar tanárnak, valamint a vizsgáztatónak.

Természetesen valamennyi segítőnek és szervezőnek is köszönöm az áldozatos munkáját és mindenki részvételét.

Baráti üdvözlettel:
Nagy János
Magyarországi Eszperantó Szövetség
gazdasági alelnök
IJL főszervező

További képek a galériában:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük