Publikálta 
A Santiago de Cubából, Kuba második legfontosabb városából származó Boris Arrate már jó ideje Érden él. Tizennégy évvel ezelőtt költözött Magyarországra és – a nehézségek ellenére – szeretne itt maradni. Felesége, Mézes Gyöngyi az érdi zeneiskola tanára. Boris kedveli a magyar kultúrát, és ő maga is részese a helyi zenei életnek: az érdi zenekar tubása.
Az alábbiakban a Népszava 2014.04.20-i cikke olvasható.
– Miért hagytad el Kubát?
– Nősülés miatt. Megtanultam az eszperantó nyelvet, aztán 1997-ben részt vettem egy európai eszperantista konferencián, ahol a hazámat képviseltem. Ekkor találkoztam Gyöngyivel, aki később a feleségem lett. Aztán 1998-ban jöttem újra erre felé: a franciaországi Montpellier-ben részt vettem az eszperantista világkongresszuson, utána elutaztam Magyarországra is, hogy jobban megismerkedjem az itteni emberekkel és a kultúrával. De leginkább azért jöttem, hogy szorosabbra fűzzem kapcsolatom a kedvesemmel. Végül 2000-ben költöztem Magyarországra.
– Könnyen találtál munkát?
– Igen, korábban mindig volt munkám. Legutoljára raktárosként és targoncásként Budaörsön, nyolc éven át. Korábban egy gombatermesztő vállalkozásnál dolgoztam, amely exportra termelt, és fogyatékosokat is alkalmaznak. Igaz, én nem vagyok fogyatékkal élő, de el kellett fogadnom az állást, mert nem beszéltem jól magyarul.
– Már magyar állampolgár vagy?
– Még nem, de van letelepedési engedélyem. Akár életem végégig itt maradhatok, mert ugyanolyan jogaim vannak, mint a magyaroknak, csak éppen nem vagyok állampolgár.
– Miért nem sikerült megszerezni az állampolgárságot?
– Az oka egy olyan jogszabály, amit nem is nagyon értek. Le kellene tennem egy állampolgársági vizsgát, aminek része a történelem, a nyelvtudás és a törvények ismerete. Sőt, az alaptörvényt is meg kellene tanulnom, még akkor is, ha a magyaroknak ez nem kötelező. Bár tizenegy éve élek itt, ez a vizsga akkor is nehéz nekem.
– Milyen szinten kellene beszélned a magyar nyelvet?
– Elég magas szinten.
– Egyébként az elmúlt tizennégy évet sikeresnek érzed?
– Igen, bár nem könnyű erre a kérdésre válaszolni. Az a munka, amit eddig találtam, megfelelő volt. A fizetés nem volt sok, de elegendő ahhoz, hogy fenntartsam magam.
– Milyen volt a viszony közted és a munkatársaid között?
– Jónak mondanám. A kollégáim többsége fiatal volt, és a barátság fontosabb volt a számukra, mint a politika. Nem foglalkoztak azzal, hogy idegen vagyok, hogy más a bőröm színe, vagy hogy nem beszélek tökéletesen magyarul. Igyekeztem megértetni magam, és ők is ugyanígy tettek.
– Hány nyelven beszélsz?
– Az anyanyelvem a spanyol, de beszélek eszperantóul, és most már magyarul is, elég jól. Elvileg franciául is tudok, de azt sehol nem gyakorolhatom, így aztán egyre kevésbé tudok azon a nyelven megszólalni, bár mindent megértek.
– Mi az oka annak, hogy Magyarországon szeretnél maradni? Nem gondoltatok még arra a feleségeddel, hogy Kubában is letelepedhetnétek?
– De, ez volt az első tervünk, de a feleségem ugyanúgy áll a spanyollal, mint én a magyarral, neki is nehéz egy idegen nyelvterületen élni. Viszont van egy közös, naponta használt nyelvünk, az eszperantó.
– Jól értettem, hogy eszperantó nyelven beszéltek a feleségeddel?
– Igen. Egyébként azért is maradunk, mert a nejem zenetanár, dobot, zongorát és kürtöt oktat, és Kubában ezt a fajta munkát nem fizetnék meg ilyen jól. Amikor döntöttünk, figyelembe vettük azt is, hogy valószínűleg nekem könnyebb elsajátítanom a magyar nyelvet, és itt talán könnyebb munkát kapnom, mint Kubában. Ráadásul itt a fizetés is jobb. És azt még nem is említettem, hogy nagyon szeretem Magyarországot, szeretem a magyarokat, és vonz a magyar kultúra gazdagsága. Nagyon szépek és fontosak azok az értékek, amelyek itt vannak.
– A családod hogyan fogadta, hogy elhagyod őket?
– A családom mindenben támogatott.
– És a feleséged családja? Mit szóltak ahhoz, hogy kubai vagy?
– Jó szívvel fogadtak.
– Tapasztaltál valaha diszkriminációt Magyarországon, a munkahelyen vagy az utcán?
– A munkahelyen sohasem, talán azért, mert csupa fiatallal dolgoztam együtt. Az utcán viszont ért már diszkrimináció. Volt, aki megütött azért, mert az ittenieknél sötétebb a bőröm színe. Azt is sokszor érzem, az emberek elhúzódnak mellőlem a buszon, mert a barna bőröm miatt azt hiszik, hogy cigány vagyok vagy arab. De azért a magyarok többsége nem ilyen.
– Úgy tudom, muzsikálsz egy zenekarban.
– A Lukin László Zenekarban tubázok, két évvel ezelőtt kezdtem tanulni a hangszeren. A feleségem Érden, a Lukin László Alapfokú Művészeti Iskolában tanít. Hiányzott egy tubás a zenekarból, és azt javasolták, hogy tanuljak meg játszani rajta. Nagyon szeretem ezt a hangszert, és ma már azt mondhatom, hogy sikeres vagyok, köszönhetően a segítőimnek. Különben már gyermekként is vonzódtam a zenéhez, az általános iskolában furulyáztam, doboltam, és én voltam a cintányéros.
– Nem hiányzik Kuba?
– Kuba nem, de a családom nagyon. Ugyanakkor itt Magyarországon sok olyan barátra leltem, aki családtagként fogadott el.
– Részt veszel a magyarországi eszperantó mozgalomban is.
– A magyarországi mozgalom jól működik, sok magyar tanul eszperantóul, és élénk az itteni eszperantista élet. Külföldre is gyakran eljutok az eszperantó segítségével. A mozgalom kulturális programjain belül salsa táncot tanítok Magyarországon és külföldön is, és előadásokat tartok Santiago de Cuba értékeiről.
– Volt-e politikai oka is annak, hogy elhagytad Kubát?
– Nem, csak a szerelem és az eszperantó miatt jöttem ide.
– Most éppen munkanélküli vagy. Mióta nincs állásod?
– Tavaly október óta, amikor az új tulajdonos csökkentette a létszámot. Alvállalkozókon keresztül toboroz munkaerőt, így kevesebb adót kell fizetnie. Van raktárosi és targoncás képesítésem is, de amikor elküldöm az önéletrajzomat, mindig azt a választ kapom, hogy köszönik szépen, egy héten belül felhívnak. Valójában eddig senki nem hívott vissza…
– Gondolod, hogy ez is a rasszizmus számlájára írandó?
– Nem tudom, mert nem ismerem azokat, akik szóba sem állnak velem. De elképzelhető, hogy a származásomnak is köze van a mostani állástalanságomhoz.
– Nem is hívtak be sehová?
– De, az elmúlt fél évben voltam két-három helyen. Megnézték, hogyan targoncázom, majd közölték, hogy megvan nekik a számom, és majd hívnak. De még semmi…
– Meglepődnek azon, hogy kubai vagy?
– Igen, ugyanis ma már elég kevés kubai él Magyarországon, ritkán találkoznak velünk.
– Mi a terved, most mit fogsz csinálni?
– Természetesen mielőbb munkába szeretnék állni, mert így nagyon nehéz az élet. Bízom abban, hogy megsegít az Isten. Bár most itt sem megy jól a sorom, szeretnék Magyarországon maradni, mert ez egy gyönyörű hely, és csodálatos a kultúrája.
