Publikálta 
1974. június 3-án, ezen a napon hunyt el Galyasi Miklós (1903-1974) – költő, múzeumigazgató, művészettörténész, polihisztor.
Hogy mi indította az eszperantó mozgalom felé, nem tudni, de a Magyar Országos Eszperantó Szövetség Vásárhelyi Csoportja is tiszteletbeli elnökévé választotta (1933-ban – a szerk.).
„[Galyasi] Miklós élete maga volt a költészet, ő maga volt a műfaj, az életmű. Mindennel együtt tudom, hogy Vásárhelyen kultúrát akart csinálni, fiatalabb embereket akart indítani egy magasabb horizont felé. Azért számára mégis az volt a legtöbb, hogy verseket írt. […] Félig álmodott álmok ezek a versek, és az ember életében nem csak a konkrét történések; az álmai is fontosak.” (Szabó Éva)
„…én a költészetet is úgy csináltam, mint a cigányprímás: kotta nélkül. Például a legkevesebb szóval írok az összes modern költő közül. 1953-ban abbahagytam az írást. Körülbelül háromszáz versem közül van még ötven, amit nem szégyellek a magyar irodalomban. […] Megírtam a verset, és azzal elintézettnek tartottam a dolgot. Nem futkostam azért, hogy megjelenjenek. Rá is jöttem, hogy olyan költők mellett, mint Illyés Gyula vagy József Attila, nem hiányoznak az én verseim.”
Ezeket a tiszteletre méltóan szerény sorokat olvashatjuk többek között abban a megkésett interjúban, mit Galyasi adott László Józsefnek, és a Délsziget című periodika 1987. évi 9. számában találunk. Fölmerülhet a kérdés: meddig költő a költő? Addig csak, míg verset ír? Mikor már nem érzi a késztetését a vers megírására, meghal a költő az emberben? Nem hiszem, költő marad utána is, örök költő, csak ha nincs mit megírni, minek erőltetni? Ha erőltetett, akkor vagy csukló-gyakorlat, vagy program- esetleg plakátköltészet lesz az. Rímeket faragni mindenki tud. Csak hogy nem rímtől vers a
vers. Rimbaud óta tudjuk: költő marad az ember akkor is, ha tizenhét évesen hátat fordít a költészetnek, és fölcsap kereskedőnek, költő marad akkor is, ha éltesebb korára múzeum-igazgató lesz belőle. Egyre megy.
Nagy óceán, távol fénylő csillag
Galyasi Miklós: Voltam már…
Leszek még az eónok során,
Hőség, hullám, mozdulatlan csönd,
Káprázat a világ mosolyán.
Vöröss Istvánt, az induló, ifjú poétát bíztatta így Galyasi 1936-ban: „Költő vagy, költőnek születtél. A szépség keresője, a miértek vallatója. Költő vagy, és nem lényeges, hogy versíró leszel-e?” Tehát a kérdésre maga Galyasi adja meg a választ: költő marad az ember akkor is, ha már nem ír többé verset.
Aki kézbe veszi jelen bibliográfiát, felfigyelhet rá: ekkora életúthoz képest (hetvenegy évet élt) valóban csekély publikációinak a száma. A hosszú életrajzot vizsgálva azonban rá kell jönni: nem véletlen, hisz több, sorsformáló tényező ötlik szemünkbe.
Emlékezetélesztés – Galyasi Miklós (szenti.com) >>
Galyasi Miklós verseiből >>
Galyasi Miklós emlékest (2014) >>
Borítókép: Galyasi Miklós (szenti.com)
