Publikálta 
A Magyarországi Eszperantó Szövetség elnöksége nevében mély fájdalommal és őszinte részvéttel tudatom, hogy 2018. január 3-án lelkes és kiváló eszmetársunk, Dr. Mészáros Béla nyugdíjas debreceni tagtársunk 89. évében elhunyt.
Nyugodjék békében!
Tisztelettel:
Nagy János
Magyarországi Eszperantó Szövetség
gazdasági alelnök,
operatív vezető
Nekrológ
Dr. Mészáros Béla 1929. márc. 21-én született a szlovákiai Jóka községben, egy sokgyermekes katolikus család legidősebb gyermekeként. Elemi iskolás éveit is ott töltötte, majd a második világháború utáni években született Csehszlovák-Magyar államközi egyezmény értelmében (amikor felvidéki magyarok tízezreit telepítették át Magyarországra) a családjával a Tolna megyei Gyönkre települt át. 1949-ben itt fejezte be a gimnáziumot. Egyetemi tanulmányait már Budapesten, az ELTE-n végezte el kitűnő eredménnyel, majd a szentpétervári (akkori Leningrád) egyetemen újabb hat évet tanult aspiránsként. Kandidátusi értekezését szintén a leningrádi egyetemen védte meg. Ott ismerkedett meg későbbi feleségével dr. Bozsko Szvetlana-val, akivel ott is házasodott össze 1957 szeptemberében. Már novemberben Magyarországra költöztek, és a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen kaptak állást a biológiai tanszéken. Felesége nemzetközi hírű ornitológusként végig mellette dolgozott. Ott nyugdíjazásáig általános biológiát, anatómiát és hisztokémiát oktatott. Egyetemi docensként ment nyugdíjba. Miután kitűnő nyelvérzéke volt, több nyelvet is megtanult
autodidakta módon. Hetven éves korában még a kínai nyelvet is elsajátította alapfokon. Több mint nyolc nyelven tudott beszélni, publikálni. De az idegen nyelvek közül legjobban az eszperantó nyelvet szerette. Feleségével saját gyermeke nem lehetett, ezért 1970-ben örökbe fogadta András fiát, akit példás apaként saját gyerekeként szeretett és nevelt végtelen türelemmel és bölcsességgel. Fiát mindenben támogatta, oltalmazta, és mindezt olyan kedves szigorral tette, ahogy azt csak egy igazi apa tudja tenni. Szeretett feleségéhez mindig hűséges volt, példamutató 57 évet éltek le együtt
felesége 2017 januárjában bekövetkezett haláláig. Rengeteget dolgozott, kutatott, és ezek mellett mindenre volt ideje és energiája.
Sikeres életutat tudhat magáénak. A HCG hormon felfedezéséért a mexikói Acsevido professzorral megosztott Nobel díjra is akarták terjeszteni, amit végül az akkori politikának is köszönhetően nem kaphatott meg.
Tanulmányait több magyar és külföldi szaklapban közölték. Számos jegyzetet írt biológia szakos hallgatók részére. Köztük van a Biologia Krestomatio is. Ösztönzésére született meg a bölcsészettudományi, kémiai, matematikai eszperantó szöveggyűjtemény. A 80-as években nagyon sokat tett az eszperantó nyelv szakmai alkalmazásáért, elsősorban a biológia területén.
Az Európai Madárnevek (8 nyelven) című munkája, óriási horderejű kiadvány volt a nyelvészetben. A Nyolcnyelvű madárneveket tartalmazó szótár elkészítése mellett eszperantót tanított, jegyzetet írt a Someraj Universitataj Kursoj-ra, SUK-ra Belgiumban, szakcikket írt a Fokuso-ba, külföldi konferenciákra utazott. De a legnagyobb munkája, a debreceni egyetemen belül az eszperantó nyelv elfogadtatása és taníthatósága érdekében tett erőfeszítései voltak. Ehhez készített biológiai szöveggyűjteményt eszperantóul több mint 300 oldal terjedelemben.
A Kossuth Lajos Tudományegyetemen bátran kiállt azért, hogy az eszperantót a kötelezően választható nyelvek közé sorolják. A nemzetközi nyelvet oktatta és az állami nyelvvizsgabizottság tagjaként vizsgáztatott is (1985-2003).
Óráin általában saját jegyzetét használta. (az ABC-től a nyelvvizsgáig 40 órában). Eszperantista barátjával, Papp Tiborral együtt a La Mevo madártani lapot írta és szerkesztette (1977-1979). Rendszeresen közölt cikkeket, tudósításokat a Debrecena Bulteno-ba, de a kéthavonta megjelenő Hírharsona felelős szerkesztőjeként is tevékenykedett 1991 és1993 között. 1995-ben megkapta a MESz-től a Pro Esperanto kitüntetést.
Évtizedeken át a debreceni és a Hajdú-Bihar megyei eszperantó mozgalom szervezője, irányítója volt. Társaival 2009-ben megalapította az Eszperantó Műfordító Klubot. Megírta az Eszperantizmus Debrecenben (és Hajdú-Bihar megyében) című tanulmányát a Déri Múzeum évkönyvébe (1986: 529-544.), amelyben önálló kutatásainak eredményeként értékes adatokat mentett át az utókor számára. Részt vett az 1983-as debreceni ifjúsági eszperantó világkongresszus és egyéb megyei, országos találkozók szervezésében. A Debrecen és Vidéke Eszperantó Egyesület elnökeként megyei eszperantó csoportokat hozott létre. Néhány évig a Vasutas Eszperantó Klubvezetőjeként tevékenykedett. A 90-es években az egyik motorja volt a debreceni egyesületnek, tanfolyamon tanított, egyéni hallgatókat készített fel vizsgára.
Halála egy hosszú és tartalmas életnek vetett véget, óriási űrt hagyva maga után. Nemcsak hazánkban, hanem a világ számos más országában gyászolják ismerősei, barátai és eszmetársai.
Gyászolják:
- Fia András, és menye Bernadett.
- Unokái (Benedek, Sámuel, Blanka, Márton és Flóra) .
- Szeretett húga Anna, és annak fia László és családja
- Korábban eltávozott testvéreinek özvegyei: Ottilia és családja, valamint
Katalin - Eszperantista eszmetársai és barátai: Cséti Imre, Gajdos Pál, Dr. Salga
Attila, Simon Csaba, Csere László, Debrecenből, Budaházy István
Nagyváradról, Stefan MacGill (az Eszperantó Világszövetség alelnöke)
Nagy János (a Magyarországi Eszperantó Szövetség alelnöke), Tuboly
Erzsébet, Szilvási László, Bartek Anna Budapestről, Nagy József, Dr.
Ferenczi Imre és Kóbor Lajos Győrből, Pásztor László és neje Miskolcról,
Arató Kocsár Valér Berettyóújfaluról, Kountny Ilona, – Poznan,
Lengyelországból, Kecskés Ildikó, Fózer Vendel Szolnokról és még sokan
mások.
A Magyarországi Eszperantó Szövetség mély fájdalommal búcsúzik lelkes és kiváló eszmetársától Dr. Mészáros Bélától, valamint őszinte együttérzését fejezi ki családjának.
Készítette: Cséti Imre
