Publikálta 
A MESZ mély megrendüléssel tudatja, hogy 2025. február 24-én, életének 93. évében elhunyt Gados László Ádám. Nyugodjon békében!
HEA diskonigas kun profunda malĝojo, ke la 24-an de februaro 2025 forpasis Ádám László GADOS en la aĝo de 93. Ripozu li en paco! Vivpriskribo sub la foto.
Gados László Ádám (1932 Monor – 2025. Budapest)
Az eszperantó nyelvvel iskolás éveiben ismerkedett meg és nagyon megszerette. Édesapja betegsége és halála miatt azonban munkába kellett állnia, tanulmányait ezután munka mellett végezte. Így nem tudta tovább tanulni az eszperantó nyelvet.
Egyetemi diplomát szerzett, katonatiszt, térképész lett. Megházasodott, feleségével két gyermeket neveltek fel.
Amikor 1988 decemberében nyugdíjba ment, gyerekkori álmát követve vetette bele magát az eszperantó nyelv tanulásába. Felsőfokú állami nyelvvizsgát tett eszperantóból, és jogosultságot szerzett a nyelv tanítására. Két unokáját tanította, akik már 15 éves korukban felsőfokú állami nyelvvizsgát tettek a nemzetközi nyelvből. Emellett eszperantó versmondó versenyekre, rádiószereplésekre készítette fel őket.
Erősen foglalkoztatták őt az Európai Unióban tapasztalt nyelvi, nyelvhasználati gondok és egy igazságos közvetítő nyelv hiányának kérdése, és részt vett egy nemzetközi munkacsoport tevékenységében is. A Magyarországi Eszperantó Szövetségnek javasolta „Az Európai Unió és a nyelvi kérdés” c. tájékoztató kiadását, és 10 éven át közreműködött szerkesztésében. Az eszperantó és a nyelvi kérdés témakörben több könyvet és cikket írt, nyilvános előadásokat tartott, ismeretterjesztő kiadványokat készített. Ezáltal számos neves szakemberrel (nyelvészekkel, egyetemi tanárokkal) kötött közös tudományos érdeklődésen alapuló barátságot a világ minden tájáról, és kiterjedt levelezést folytatott eszpernató nyelven.
Tagja volt az Eszperantó Világszövetségnek, a Magyarországi Eszperantó Szövetségnek, az Eszperantista Tanárok Nemzetközi Szövetségének és az Eszperantista Pedagógusok Magyarországi Egyesületének. Rendszeresen részt vett a budapesti Európa Ház rendezvényein, alapító tagja volt a Danubiana Hálózat Egyesületnek, továbbá 10 éven át tagja volt a Szarvas Gábor Nyelvészeti Asztaltársaságnak.
Li konatiĝis kun Esperanto jam en siaj lernejaj jaroj kaj li ege ekŝatis ĝin. Post la malsaniĝo kaj morto de sia patro li devis eklabori, de tiam li povis daŭrigi siajn studojn nur post la labortempo. Tiel li ne povis lerni plu la amatan lingvon.
Diplomita en universitato, li fariĝis oficiro, kartografo. Li edziĝis, kun la edzino ili edukis du gefilojn.
En decembro 1988 li emeritiĝis kaj tuj entuziasme realigis la infanaĝan revon: lerni Esperanton. Li trapasis superan ŝtatan lingvoekzamenon kaj akiris atestilon pri rajtigo instrui la lingvon. Li instruis du el siaj genepoj, kiuj same trapasis superan ŝtatan ekzamenon, kiam ili havis 15 jarojn. Krome, li preparis ilin pri deklam-konkursoj, pri kontribuoj en radio-elsendoj.
Pro lia vigla interesiĝo pri la lingvaj, lingvouzaj problemoj en Eŭropa Unio kaj pri la bezono de justa internacia komunikado, li partoprenis ankaŭ en la agado de internacia teamo. Li iniciatis ĉe Hungara Esperanto Asocio la eldonon de la informilo „Eŭropa Unio kaj la lingva problemo” kaj dum dek jaroj li partoprenis en ties redaktado. Li verkis plurajn artikolojn kaj librojn pri la lingva problemo kaj Esperanto, li prelegis kaj faris informilojn pri tio. Tiel li konatiĝis kun renomaj fakuloj (lingvistoj, universitataj profesoroj) kaj pro la komuna scienca interesiĝo li amikiĝis kun ili korespondante tra la tuta mondo per Esperanto.
Li estis membro de Universala Esperanto-Asocio (UEA), de Hungara Esperanto-Asocio (HEA), de la Internacia Ligo de Esperantistaj Instruistoj (ILEI) kaj de la Hungaia Asocio de Esperantistaj Pedagogoj (EPME). Li regule partoprenis la programojn de Eŭropa Domo en Budapeŝto, li estis kunfondinto de la Asocio Danubiana Reto kaj dum dek jaroj li estis ano de la Lingvista Tabla Societo Szarvas Gábor.
