Az eszperantó és az irodalom

Az eszperantó és az irodalom –
Király Lajos cikke az Észak-Magyarország 1953. június 16-i számában (p. 4.)

Az eszperantó ellenfelei részéről gyakran lehet hallani azt az ellenvetést, hogy egy mesterséges nyelv nem lehet életképes, mert nincs mögötte egy nép, amely részére ezen a nyelven önálló irodalom fejlődhetnek ki. Nézzünk kissé szembe ezzel a kérdéssel. Nincs-e tényleg az eszperantó mögött nép, amely részére irodalom fejlődhetnék ki? Hát igaz, hogy nincs olyan egy tömegben élő eszperantó nép, mint az angol, a francia, vagy akár csak a kis magyar nép is, de van egy néhány milliós embercsoport szétszórva a világ minden részében, egy olyan csoport, amely számra is eléri nem egy kis nemzet létszámát, de lényegesen különbözik bármely nemzettől abban, hogy ennek az embercsoportnak minden egyes tagja elérte már azt a kultúrfokot, amelyen nem elégszik már meg azzal, hogy nyelvét csupán a közvetlen közelében élő társaival való személyes érintkezésre használja, hanem messzebbre tekint és tudni akarja azt is, ami tőle távol, a világ más részein történik, meg akarja ismerni a távoli országok népeit, azok szokásait, erkölcsét, gondolkodását, sőt azok szellemi termékeit, azok irodalmát is. Az eszperantó nyelv legfőbb feladata, hogy ezeknek a legkülönbözőbb nemzetekhez tartozó messze szétszórt kultúrembereknek a szellemi igényeit kielégítse. Ezek túlnyomó többsége nem engedheti meg magának, hogy nyelvek egész sorát tanulja meg akár anyagi vagy egyéb körülményeinél fogva, akár nem kielégítő nyelvtehetsége miatt. De ha mindezek a körülmények kedvezően alakulnának is egyik-másiknál, fizikai lehetetlenség minden nyelvet megtanulni, hogy ezáltal minden nép fiaival közvetlen érintkezésbe léphessen és minden nép szellemi termékeit eredetiben élvezhesse.

Az eszperantó nyelv 70 éves története során bebizonyította, hogy a kultúra minden területén ki tudja elégíteni az igényeket. Ha nem is máról holnapra, de olyan tempóban, amint az élet egyes területeit sikerül meghódítania.

Hogy csak az irodalomnál maradjunk, megállapíthatjuk, hogy a világirodalom és közte a magyar irodalom remekeiből is, már eddig is többet fordítottak le eszperantóra, mint akárhány olyan kis nemzet nyelvére, amely lélekszámra felülmúlja az eszperantista tábort.

Legyen elég csak megemlítenem, hogy dr. Kalocsay Kálmán, a budapesti László-kórház egyetemi magántanár főorvosa maga közel 30 különböző nyelv irodalmi gyöngyszemeit fordította eszperantóra úgy, hogy fordításaiban az eredeti stiláris szépségein kívül nagyon sok esetben a formát is sikerült teljes mértékben megtartani. Nem kell azt gondolni, hogy ezeket a fordításokat ő mind az eredeti nyelvből végezte, de minden esetben, amikor arra szükséges volt, a megfelelő nemzet eszperantistáinak, minden irányban kielégítő magyarázatai és felvilágosításai alapján. Fordításai között ott találjuk az egyiptomi hieroglifák, a régi kínai, japán, görög és római irodalmon át a mai napig sok-sok nép költészetének remekeit. Mint külön érdekesség érdemel említést, hogy az ő János vitéz fordítása alapján és az ő felvilágosításainak felhasználásával készült a János vitéz kínai fordítása, amely eddig már 13 kiadást mért meg.

És Kalocsay csak egy a sok eszperantó műfordító közül.

De ezeknek az íróknak nemcsak abban merül ki a munkája, hogy mások gondolatait teszik hozzáférhetővé az eszperantisták szalmára. Vannak eredeti gondolataik is, amelyeket közvetlenül eszperantóul tesznek papírra, hogy megtakarítsák a fordítás munkáját, de azért is másrészt, hogy ezzel is tökéletesítsék a nyelvet. Ezen a területen az eszperantó-irodalom világszerte csodálattal párosult lelkesedéssel olvasott két pacsirtáját említem. Az egyik megint Kalocsay, a másik Baghy Gyula. Eredeti költeményeik egy része megzenésítve is közszájon forog az eszperantista világban. Közéjük, mint a Budapesten két évtizeden át megjelent, de időközben sajnos megszűnt „Literatura Mondo” című magasnívójú szépirodalmi lap , szerkesztői körül hatalmas nemzetiközi írógárda csoportosult, hogy szellemi táplálékkal lássa el az eszperantista olvasóközönséget. Ezek művei megadják a választ a bevezetőiben említett ellenvetésre azoknak, akik a nyelv ismerete nélkül feljogosítottaknak hiszik magukat arra, hogy ítéletet, mondjanak.

KIRÁLY LAJOS